Spa és Jóga hetek a legmenőbb szállodai spában

Spa és Jóga hetek a legmenőbb szállodai spában

Az Aria Hotel Budapestben található Harmony Spa az egyik kedvencem Budapesten. Ha nyugit, luxust, tisztaságot, 3 további szóval szépet, “nyugati tempót” és illatosat szeretnék spa kereteken belül, tuti ide megyek. Kevesen vannak hétköznapokon, nappal legalábbis, kicsi, meghitt, én akkor megyek, ha tényleg csendre vágyom, és minimális emberi közelségre. Azok fogják nagyon szeretni, akik fáznak az óriási, begyakorolt budapesti fürdőktől, a velük járó heringérzéstől.

Viszem az aktuális könyvem, és máris jöhetnek az óriási, kényelmes nyugágyak, szauna, gőz, medence. Itt valahogy értelmet nyer a szofisztikált jelző is, amit én például szépségszerkesztőként orrvérzésig írok le napi szinten, vagy olvasok különböző cikkekben, PR-anyagokban.

A korábban Európa Legjobb Spájának választott Harmony most újra megrendezi az évindító Spa és Jóga heteket, amikor is január 15. és február 13. között különböző programokkal várják a korán kelő budapestieket, ami nem kevesebbet jelent, mint azt, hogy egészen baráti áron tudjátok kipróbálni, jógával egybekötve is a spát…

Következzen a hivatalos ajánlat a programról:

A reggel 8-tól 9-ig tartó jógaórák előnye, hogy a kiscsoportnak köszönhetően egyéni, testre szabott oktatásra számíthatnak az érdeklődők, legyenek kezdők vagy éppen profi jógások. Az órákat a zenei tematikájú szálloda Teatro Aria termében tartják, ahol világszínvonalú hangtechnikával szólalnak meg a meditációs dallamok. A jóga ideje alatt színterápiás vetítést is alkalmaznak, amely Szappan Petra jógaoktató és Magyar Kornél zenei igazgató együttműködésében készült. Így a zene, a mozgás, a színek és az aromaterápiás illatok alkalmazásának köszönhetően a jógázók minden érzékszerve felfrissül majd.

A jógaóra után finn szauna, infraszauna, jacuzzi, gőz kabin, 10.5 méteres úszómedence és fitnesz terem áll a vendégek rendelkezésére. Az ellazult és felfrissült vendégek egy bőséges villásreggelit is elfogyaszthatnak, ami tartalmaz friss joghurtot, kézzel készült sajtokat, különböző tojásételeket, granolát, smoothie-kat és friss gyümölcsöket.

A wellness használata mellett kezelésekre is van lehetőség, melyeket a Spa és Jóga hetek ideje alatt 35% kedvezménnyel kínál a Harmony Spa. A spa nagykövete, Mihalik Enikő New Yorkban élő magyar szupermodell, a magyar kozmetikai szakértelem tisztelőjeként rendszeresen a spában kezelteti az arcát, illetve tanácsaival segíti a Harmony csapatát. A masszázsok és testkezelések mellett a leginnovatívabb anti-aging és lifting kezelések ugyanúgy megtalálhatók, mint a frissítő, hidratáló kezelések, de akár manikűrt, pedikűrt, vagy egyéb kozmetikai szolgáltatásokat is kérhetünk. A szakmai vezetők – Faragó Nikolett kozmetikus, Csizmadia Mariann masszőr és Bus Adrienn spa specialista – azt is fontosnak tartják, hogy az évszakoknak és környezeti változásoknak megfelelő szezonális kezeléseket is kialakítsanak. A 35%-os kedvezmény a téli kezelésekre is érvényes, mint például a négykezes masszás, a Fénylő Arany Testkezelés vagy a Ragyogó Boldogság Arckezelés, amely során virágkivonatot, 23 karátos aranyat és ásványi anyagokat tartalmazó készítmények biztosítják a ragyogást és anti-aging hatást. Az arc-, testkezeléseket és masszázsokat klasszikus, opera, jazz vagy könnyűzenei kísérettel élvezhetik a vendégek.

Szombat délutánonként a wellness-szel egybekötött Harmony Szauna Szeánszok az alábbi programmal folytatódnak:

Elcsendesedve – citrusos meditatív szeánsz: 16:30 órától
Tenger kincse – sós & levendulás szeánsz: 17:20 órától
Mézes átszellemülés – mézes & fűszeres szeánsz: 18:10 órától

Fotókredit: Somay Márk

Mi mennyibe kerül?

Árak – Spa és Jóga hetek:

Napindító 60 perces jóga minden reggel 8-tól – 2900 Ft
60 perces jóga reggel 8-tól + 2 órás Spa használat – 5000 Ft
Day spa élmény napindító jógával – jóga óra reggel 8-tól + fél napos Spa belépő + reggeli a Music Gardenben – 9000 Ft
Szauna szeánsz szombatonként 16 órától: 3 órás Spa belépő + 1 választható szauna szeánsz – 5000 Ft

A jógára regisztráció szükséges, melyet legkésőbb a jógát megelőző napon 18:00-ig tudtok regisztrálni.

Regisztrálni pedig itt tudtok, e-mailben vagy telefonon a Harmony Spa elérhetőségein:

spa@ariahotelbudapest.com
+36 1 445 4180
Facebookon ITT

Leave a reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *